Mentálhigi füzetek 3
kannibál kultúrák és az örömelv
Az örömelvnek, - mint a végső (tovább nem osztható) lényegeknek, - már nincs oka, (nem az okság által tárul fel természete) - az "egyszerű" jó érzés a természetes "magában való lényege"
Az általánosan használt eszközök funkcionalitásán túlmenően jelenik meg "kultúra" dimenziójuk virtualitása is, ami az öröm eléréséhez kapcsolja az eszközhasználat konkrét tárgyait, mint feltételes reflexként társuló összetevőt, ami olyan szoros kapcsolatot hoz létre, mint Pavlov kísérleti kutyájának, elinduló nyálelválasztása a csengőhanggal.
Ezen kultúra burjánzásával, a virtuális örömök világa, spontán tenyészik, egyre távolodva fiziológiai természetétől és az értékdogmák önkorlátozásának ellenhangsúlyozása képen képvisel, egy olyan örömelvet, amivel az autentikus öröm mellett, teszi egyre körülményesebbé annak elérését, összetettsége folytán.
- Ennek a tendenciának kiteljesedése jegyében szerveződik és funkcionál a személyi tulajdon világa is, ami az öröm közvetlen érzésén, értelmezésén "túllépve", tárgyi eszköztárának birtoklása révén hordozza az öröm jelentését és tapasztalását önmaga számára, - az eszköz-totem-státusz teszi konkréttá azt, ami mentálisan vagy empirikusan megfoghatatlan a számára, - ezt leginkább a legfrissebb technikai ujdonságokban és divat-trendekben élheti meg.
Itt fújódik fel kevélyre a "korszerű- modern és örökifjú" ideájának mesés operett-lufija, amitől az eszköz-forma, - fétis és nárcisztikus virtualitása, 'saját ideaként kódolja az egyszerű örömök primitívségét'
és az önmagába hasadó ráció az analóg öröm észlelésekor, az értékrendje saját formáinak, "kivételes egyedülállóságának" identitásában minősít minden más formát önmaga alá, - és fajon belül is, természetesen az egyed féltve őrzi saját "egyediségét", privilégizált formaképpel, - szerzői jogokkal, szexuális féltékenységgel, titok-limlomokkal, stb.
Ezekben a viszonylatokban a natúr-öröm már túl egyszerű ahhoz képest hogy milyen "bonyolult" szervek, érzések, technológiák, vagy ideológia vesz részt a folyamatában, így az össz-eszközök gigantikus hálózatában, legfőképpen a szakosodás hierarchia-elve, a funkcionalitás racionalizmusát próbálja örömként megélni.
A természeti javak kisajátításának megszervezésén kívül, (intézményesített rablás a tulajdonszerzéshez), - így az erőteljesítmények és a "hasznos tudomány" (gazdasági profitja) eszményének diadala aszisztál, a multiterror birtoklásáért való rivalizálásban és hatalomvágyban -ezek, mint a kannibál kultúrák fő ismérvei, ahol a minden dimenzióra kiterjedő fogyasztás és terjeszkedés szuper-egoja éli, egyenlőre gáttalannak hitt természetét -
- másrészről pedig, - a felelősségteljes kötelességtudat széles tábora, (kiszolgáló személyzet) akik szintén nagyon komolyan veszik magukat, - és az elvárásnak megfelelőség, - határozott katonás fegyelmével demonstrálják - a "lázadók" értelmetlen harcát és bizonytalan életét
A kereszténység sok-évszázados értékdogmáiból örökölt tudattalan rekeszeiben, - az öröm "bűne", még eleven emlék. - (szemérmetlennek, tékozlónak és primitívnek nyilvánításának "sötét szelleme" ill. annak, bűnnek kódolt atavizmusától, nemcsak a jelen, - de a jövődimenziók is sötéten gomolyognak, - mert az összképet uraló változó formák mindig elfedik az aktuális jelenben, a vallás ősi hiedelem-világának gyökereiből létrehozott kollektív értékdogmák és annak kihasználására szakosodott manipulátorait, - az örökölt vallás hétköznapi fizikájának szellőzetlen fekete mágiájában, ez végül is nem olyan kirívó jelenség, ha figyelembe vesszük a megtévesztés kultúrájának magasabb minőségeit, - ahol annak mindennapi fizikájában, a forma (a dogma aktuális értelmezőjének képviselője) - hivatalosan is azonos lesz a lényeggel, azaz, mindig a saját "egyedi" formavilág érdekeinek értékrendjéből következik az örömelvek hitvallása is
- kontra - szürreál
- így aztán viszont hátakkor tulajdonképpen szabadon miénk a gasztroszür lekvárospacal mentaszósszal, vagy a combközézáródás misztériumának vasárnapjai és minisztériumának szisztémájában a pazaros szarvasmájas-libagomba brillrakásban, -aranybombával - amitől szépen összefut a szivárvány a szalonna körül.... - az okos embernek nagyapja ülteti a diófát, mint tudjuk, - ahogy az arisztokratákét, a kalózok - okos emberek a Hírszerkesztőben a Szaturnuszon és a 7-es buszon, - ez már Hontalan Iván mellényzsebében, - máskor a vonatok egyszerre széttartanak, így bármiben hihetünk és hiszünk is
A következő lépcsőben, ezért azt is hisszük, hogy már nem hihetünk semmiben, - majd azt is, hogy így akár mindenben hihetünk, - ami avval a kiérlelt szabad érzéssel ajándékoz meg a végén. - hogy mi akarjuk eldönteni hogy miben szeretnénk hinni. - e letisztult érzés, egyik örömszülöttje és szülője is egyben, - a Szürreál - mint érzés-gondolat-nyelv-fúzió, - szózene, képzene - többértelmű, többhangulatú, szabadon formálható és formálódó gondolatok, improviziók, általános szabadságvágy, disszonancia-érzékenység, empatikus identifikációk, spontán meditációk, fekete humor, (ami az oly "színpadiasan hiábavalóság iránti érzék") - mindezek megnyilatkozásának szabad kifejezésére irányuló azonosulás, -
maga az irracionális valóság szimbóluma, szellemi örömök szabadságában - amit kotta nélkül olvashatunk magunkban, magunkról, - fellazítja az "okos" ráció kövületeit és basáskodását
- csupa olyan érzék, ami az agyi szenzibilitás genetikai jelenlétének dimenziója, (a szabályozás elvű ítéletek szempontjából, maga az anarchia, vagy köznyelvi homályban: érzelmi intelligencia ) - többirányú jótékony hatása, mentálhigi szempontból is mindig aktuálissá teszi, de a végső célja, - mint mindennek, az öröm önmagáért valóságának természetes egyszerű átélhetősége. >
hit és ráció
A központi ok szemléletek, ideák, dimenzióinak közös szimbolikus alapja Isten, azaz minden hit központi analóg gyökere.
(Isten, a konkréttá tett végtelen, mely magában hordozza minden etikai szemlélet egyedüli meghatározóként értelmezett okát is - nem értékrendileg tekintett közeli analógiában az egyetemes szimbiózis eszméje, ahol az együttlét (lokál és globáltér viszonylataiban) - minden dimenziójára kiterjedő összarányainak harmónia érzete van jelen, az életterek egyedi minőségének megléte által, spontán szerveződve.
A központi ok lényege, hogy minden annak rendelődne alá, mint olyan 'törvénynek", ami kizárólag 'teremtően' eredeztető lenne, és önmaga léte nem az okság által értelmezhető és ismerhető fel (nem racionális) hanem az értéknek amit tulajdonítanak neki - a hittel azonosan, - így az 'általa teremtett' lényeknek is csak egy központi okuk lehet, létezésük és cselekedeteik magyarázatára
ráció oldalról nézve, a létezés számtalan 'materiális' okból olyan amilyen és mozgásuk "törvényes" keretek között zajlik, így megfelelő felismerésük által, ráhatással irányíthatjuk, ha azt vesszük alapul, 'hogy egyébként nincs iránya'
a két különböző szemlélet öszvér mutációiban, érdekesen alakuló 'kompromisszumos' felfogások születhetnek
a hit és a racionalitás is, - megegyezően és szükségszerűen a valóság szelektív megélése igazságként, mert mindkettő közös eredője, identitásalapja, - önmaga központi okából származtatott értékrendje, és ezen értékrendi differenciák képtelenek szintézisben feloldódni, mert mindkettőnek saját polaritása teszi felismerhetővé önmagát, ellentétében.
pl. a jóság-szeretet számára, a rossz, szívtelen, közönyös és hitetlen polaritások lesznek elsődlegesen felismerhetőek, - a ráció számára pedig az oktalan, tartalmatlan céltalan, értelmetlen - értékpolaritások leágazásaiból születnek az egyént konkrétan érintő értékítéletek.-(amiket önmagára nézve is alkalmaz, mint pl. a lelkiismeret-furdalás, kötelességérzet, stb.)
(önmaguk negatív pólusainak viszonylatától értelmezik pozitív pólusaikat (értéktudatukat)
Tapasztalható hogy a két szemlélet, lényegileg azonos jellege, - egyszerre, keveredve fordul elő spontán aspektusú fúzióban
a szintézis nélküli együtt hatások, racionális síkon értelmezve, a különböző logikai nagyságrendeket jelenti, melyek természete, hogy csak önmagukon belül következetesek, - egymással nem logikai viszonyban állnak - (hálózat jellegűben)
- érzelmi, értékrendi analógia tekintetében, pl. a rossz, használhatatlan, - hasonul a céltalan, értelmetlennel stb. és így még inkább erősítik az egyértelműség igényét, ami 'belső' viszonylatban az átláthatóság és változatlanság illúziójával teszik a polaritások természetét megismerés nélkül felhasználhatóvá, az értékek hitében és változtatásaival
- (ez utóbbi következménye, a relatíven gyorsan változó szabályrendszer és megélt állapota, az általános pszichikai labilitás.)
Az egyéni mélypszichológia, aminek domináns profilja a tudattalan (értékdogmák kontroll nélküli jelenléte) - ezeknek az irracionális viszonyoknak a mozgásaiból áll össze, mert többféle minőségű tartalmat és motiváltságot kell kezelnie és ez, összetett hatással van az érzelmek fúziójára is
Az egyéni mélypszichóban létrejövő defektes lelkiállapotok, a sokféle fix tabuként és reflexerűen kezelt értéktartalom ütközéseinek és együtthatásainak érzete tudattalan formában,
- innen tekintve, az összmeghatározóink működésére, abból a szempontból is lehet visszahatásunk, hogy a hatásmechanizmusok általános (filozófiai) jellegének felismerésével, racionálisan észrevehető hogy bármilyen konstelláció képes determinálni és ezt az adott összetevői függvényében teszi, - így rálátást adhat a hit és az identitás esetleges jellegére, (bármilyen okú potenciális mobilitására) - (valóság viszonylatban, spontán tenyészet aspektusára) valamint a provokációk és manipulációk természetére is
.
Az adott tabuk, dogmák gyengítésével, feloldásával, az összválasztási lehetőség virtuálisan szabaddá válhat - a döntést, kényszere alól feloldhatja és érzelmileg újra létrejöhet egy azonosulási szituáció, a cselekvés és vágy között, ( kiegyensúlyozottság, identitás érzése), - első lépcsőben, még akkor is, ha a választható pontok egyike sem tükrözi az általunk elképzelt teljes ideát
- a válaszható lehetőségek, maguk az illúziók, amelyek a kapcsolatot "kínálják" fel a lokáltér lehetséges valamely verziójának identifikációjára és megélésére (*)
(*- a lokálteret, (és időt is) analóg viszonylatban, a közvetlen környezeten túl, a tudat önmagának tulajdonított zárt lehetőség dimenzióját is jelenti egyben, aminek relativ zártságát az mutatja, hogy mekkora léptékekben tud tér-időben elvonatkoztatni.)
- korábban, a szimpla döntéskényszert kiprovokáló alapdogmának, ezáltal gyengül a feltétlennek megélt pressziója és az értelmezése relatíven szabaddá válhat, - így akár, a saját halálvágyban is megtalálhatjuk a boldogságot, ahol a mélypszicho a megkönnyebbülést és a szabad örömet keresve, létrehozza az értelmezés és döntés feletti kontroll érzetének lehetőségét, -" konstrukciós modelljével". - ami így a relatív választási lehetőségtől is elvonatkoztatva, radikálisan új dimenziót keres szabadulásának (megtisztulásának) viszonylatához, - az hogy a halálvágy konkrétan beteljesedett lesz, vagy csak egy elméleti konstrukció részeként, egy szükséges alapelem értelmezést kap, az sokféle "külső-belső" kondíció függvénye, - mentálhigi szempontból, általánosan progresszívnek tekinthető az organikus szenzibilitás komplex egységének megtartására és arányítására való törekvésben.
.
mikro-makro érzelmi dimenziók,
A remény, - mint a 'későbbiekben létrejövés' érzetében való hit, - egy olyan tudatállapot, amire általában akkor van szükségünk, ha jelen helyzetünkben, az identitásunkhoz tartozó öröm és boldogság. konkrét jelenét nélkülözzük. Ennek a boldogságnak az eléréséhez vezető út, több idősíkról is megközelíthető.
Az un. élvezetek, azt az idősíkot jelenthetik, amik sok rövidebb "boldogság" szakaszt foglalnak magukban és azonnal "semlegesítik" a reményt, - bár hatásuk ideje, relatíven rövidnek tűnik.
- A személyi pszichékben, melyek a tudat és érzelem összetettségét képezik, - olyan hiányérzetek is kialakulhatnak, amik 'perspektívákra' vágynak - ami perspektíva értelmezés, - egyrészt natúr matéria szempontból, az élvezetek bármikori és folyamatos elérhetőségének biztonságérzet szimbóluma is lehet - másrészt a személyiség többi rétegeit, - azoknak kapcsolati igényének kifejeződését is jelentheti, - ami az örömök valamilyen összetartozását, összefüggését érezné, boldogság dimenziójának összetevőiként, - és ez egyféle, 'érzés-folyamat interpretációt' is lehetővé tenne.
Ezek az 'örömérzés-szintézis motivációk', egyre tágabb időegységek felé tendálnak, a létezés folyamának természeteként - és ahogy az élvezetek 'egységében' a boldogság, - egy tágabb időértelmezést feltételez, - úgy kapcsolódik a társas viszonyokon keresztül a tudat, harmónia vagy boldogság érzete, időnagyságrendi függőségek viszonylatához
- annak ellenére hogy a cselekvések domináns motivációi, az érzések, érzelmek, empirikus dimenziójából születik, - a racionalitás melletti fejlettsége atavisztikusan kezdetlegesnek tűnik, - így ahhoz a vágyhoz, hogy hogyan lopjuk el a szomszéd kertjéből az almát, - csúcstechnológiák és Oscar díjas megtévesztés kultúrák állnak rendelkezésre
- a "lelkivilágban" - jól megfér egymás mellett Teréz anya mindenkit magába foglaló szeretetének képzete és az én-ego "igazságos" ítéletének agressziója.
Az urbanisztikusan kaotikus népszaporulatban létrejött élettér anomáliák, melyek egyrészről az egyirányú gazdasági érték transzformációkat és elszabályosításokat hozták és szabadították magukra, a megismerés tudati irányát is átformálták abban a sürgető felhasználói vezérelvben, amelynek 'egy-ügyüségéhez' bürokratikusan alárendelődik.
A futószalagon adagolt, kötelezően és csak racionálisan elsajátított uniformizált információnak, már nincs egyéni érzelmi vonatkozása, - átérzése, analógiája, - minden kísérlete, ami nem célirányos, felesleges időpocsékolás lett a létfenntartás és szabályozás besűrűsödött teendői közepette, - ezért az emberi érzelmek a megismerés öröméhez már nem kapcsolódnak, (ebben a formában) - az ismeret leválasztva az empirikus fúzió lehetőségétől, csak a használhatóság funkciójában jelenik meg,
- különválasztva az egyén érzelmi világától lesz önmaga számára követendően "objektív", amihez igazodnia kell tudatilag - míg az értékrendek, az erkölcsi dogmáknak alárendelve és elszigetelve konzerválódnak.
Ezeket a gátlás alá rendelt tudati és érzéki érzelmeket, csak az 'intim' szféra kényszerű létrehozásában tudta a személyi psziché megélhetővé alakítani, mint ahogy a tudatnál ugyanezt a védekezési mechanizmust jelentik a "titkos" 'hermetikus' megismerési irányzatok illegalitásai
- a tudás-örömök, melyek az érzelmi kultúrát, a tudat általi jelenbe hozhatnák - misztifikált és romantikus elképzelésben, az un. 'megvilágosodásokban' érhetőek csak el, amelyek rendszeresen és széles választékban megjelennek egyéni próféciákban, a kulcsrakész létlényegek piacán - általában, egy szempontú, hit alapú természetük, - egyedüli modellnek beállítva magukat, adják a 'forma', egyszerűen kezelhető univerzális varázspálcáját mindenki méretére - vonzásuk ; - az érzelmek és tartalom "sima" -(komfortosan zökkenőmentes) - fúziójának lehetőségében és alkalmasságában rejlik, mert ez, mint régóta mostohán kezelt általános alapigény, - könnyen elegyedik e lehetőség reményében
.
Az ismerethez kapcsolódó érzelmek szintézisének összetettsége, amik az 'átérzéseket' (érzelmi azonosságokat) és a tudat számára az analógiákat teszik lehetővé, - hosszadalmas, generációsan nehéz szülések folyamat-állapotait is tartalmazzák, amik az egyéni megközelítéseket hajlamként örökítik az érzések predesztináltságában, (szenzibilitás) - motiválva a már meglévő ismeretek közti összefüggések keresését, - egy újabb átfogó időegységhez.
Ezek praxisaiban, - az adott kor szellemi normáitól szabadulni próbáló tudatoknál, az egyéni pszichés identifikációk is megjelennek, amelyek mindig az adott rációs állapottal időszinkronban "élik" meg annak érzelmi és absztrakt vizuális jellegét is - és az ennek megfelelő helyzetváltozásokhoz mérten kerülnek olyan pszichikai állapotokba, amik nem csak az útszakaszok végein elért addig soha nem tapasztalt elementáris extázist élik meg, az analógiák egymás által megnyíló tér-idő tágulásaiban, - hanem az út közbeni szükségszerű öngerjedések, neurózissal, paranoiával, hallucinációval, stb. - velejáró állapotait is, valamint az egyéni érzéki késztetések spontán aberrációinak útkereséseit
Az általánosan generált és terrorisztikusan terelt fogyasztói kultúrában, meg nem fogalmazottan minden leigázható és így rendíthetetlen mohóságának határozott akarata szerint a tiszta eszenciális 'Jót', ki kell, - tehát ki lehet vonni, már az időből is, - lenyesegetve innen-onnan egy-két ezer évet, (máshol ez tetszés szerinti is lehet)
A tudat és érzelem, szintézis kapcsolatának viszonyára az a kezdetleges (következetlen) életforma jellemző, amiben jól megfér egymás mellett önmaga polárisan végletes ellentmondása is - időben gyermek, élettérben vadember
Horrortényezők
A koncentrációs táborban felnövő gyerekek, helyzetük megítéléséhez, semmilyen külső viszonyítási alaphoz nem mérhetik összképüket, - az adott szituáció, ezért a natúr környezet természetében, belülről alakította ki a jó és a rossz skáláját - ebben a helyzetben élték, élik meg gyerekkorukat valóságos időként, - és más helyzetben lévő gyerekekhez mért megegyező élménytartalommal -
( a tapasztalat, egy olyan 'kortanútól' származik aki gyerekként, - egy Lágerben nőtt fel és csak jóval később nyílt alkalma ismét összegezni érzelmi tapasztalatát, - hogy más idők gyerekkoraival való összehasonlításban is - (az utólag látott kontraszt ellenére), az akkori élmények személyes jellege olyan mély maradt, hogy ezeket, - nem elrabolt és elszenvedett időként őrizte meg emlékezetében) ( ***)
Egy másik "kortanú" pedig azt észlelte, hogy milliók sírnak őszinte remegő fájdalommal, hogy nem ők nyerték el, egy sportrendezvény megrendezési jogát, - és evvel az idővel azonos másik térben, - szintén milliók fájdalma fejeződik ki, sírásban , akik nem saját éh-haláluk eljövetelén sírnak, hanem tehetetlenségük miatt, hogy ugyanezen ok miatt, szeretteikért nem tehetnek semmit
A Diagnózisok tudományosan deduktív irányának világában, - és ennek mikroszintjén, megállapítható, hogy a sírás fiziológiai természete, milyen tünet együttessel jelentkezik, mely szervek vesznek részt a folyamatban, ennek a súlya milyen mértékben hathat, más egészségügyi tényezőkre stb. - ezen "objektív" paraméterek konkrétságában fejeződik ki a racionális elme tárgyilagossága és a helyzet vagy kórkép mindenkire alkalmazható anatómiailag pontos mérése. (azonosnak értelmezése)
Pszichikailag viszont úgy tűnik, hogy az ember személyes világában, a "külső" dolgok különféle viszonylatai, más fiziológiai reakciókat is kiválthatnak, valamint lefolyásuk és intenzitásuk is eltérő lehet - ezért a pszichikai szemléletnek, - az induktivitás irányában tárul fel elsődlegesen a "paciens" diagnózis szempontú megközelítésének adekvátsága.
A megismerésre kizárólagossági irányt és jogot formáló szemléletek , képtelenek ezt a differenciát feloldani és mindkét megközelítést reálisnak felfogni és szintézisben alkalmazni - valószínűleg, ezért lesznek továbbra is sikeresek a műtétek, a páciensek halálától függetlenül.
Az emberi szenvedés kortanúinak egy más viszonylatában vált ismerté az a kísérlet, amiben folyamatosan síró agykárosult csecsemőt zártak össze egy cellában, egy "idegen" szoptatós anyával, - tesztelve hogy mennyi idő alatt jut el, a nyugtatgató simogatástól, a későbbi ütlegelésen keresztül, a csecsemő megfojtásáig... (- ez kb.- egy hét alatt ment végbe)
A történet mélységének számtalan vonatkozásában, - kezdve azzal hogy megtörténhetett, és a Kor,"korszerűségében" tudományos kísérletnek minősült, - van egy olyan aspektusa is, ami a Félelem dimenziójának mindent elbíró tudattalanságát, és a kísérlet horrorisztikusságával rokon természetét mutatja, - hogy megfelelő ráhatásban, Mindenre képesek vagyunk, - jelen esetben itt akkor, ha előzőleg akármilyen ismeretlen félelmet hordoztunk magunkban, bár mivel szemben.
Az érzékelési 'fogadó centrum', a 'tudattalan feltétlen hit' dimenziója, - (akár negatív vagy pozitív viszonylatban)
Negatív értelemben, a félelem-hit dimenziója, - valamint központi analóg gyökere, a halál - és ennek fel nem dolgozott, meg nem ismert természete, - és ezzel arányos, 'hideg sötétben' tartott érzelemvilága, - mely a kérdésfelvetéstől is megremeg, - a megismerést vagy a harcot nem vállalva, hogy akár a halál lehetőségének árán is szabaduljon, vagy rendelkezzen kényszerű helyzetéről, - helyette, - a kínzatást, megaláztatást, ölést és minden korábbi szentsége megtagadását is elviselve, - lesz belőle "túlélő", - passzív tényezője egy olyan tendenciának, ami önmagát reprodukálva és generálva, aktivitást is létrehoz, - azt az aktivitást ami a tartományuk, végletük határain mozgó polaritások végleteiként mozognak és mutatják, a genetikai felfejlődések időszakaszának természetét, -*
- ami jelen esetben, - a tudattalan érzelmek feltétlen hitként működő természete, - és vonzata, az empátia-gáttalanság, aminek szélsőségeiben jelennek meg, egyrészt - az egekig magasztalás imádatai, vallásos áhítata, másrészt, - a rideg racionalizmus és a kíméletlen szadizmus konkrétumai - és az egy fajon belüli viszonylat-arányok tekintetében, - ezek mint poláris összetevők képezik, az érzelmi szintézisek hiányában, a kollektivitás empirikus dimenziójának ismérveit, kezdetlegességükről, fejletlenségükről
-*( mely állapotban az organizmus "automatikusan" kifejezi saját természetét képező összetevőit és ebben létezve teljesíti ki később, - össz-genetikai időben, - az érzékszervei szintézisét - "azonossági" élet-idő szakaszában, - ami egy faj " kifejlettségének, érettségének" analóg időállapota)
Isteni identitás
A tudat mint érzékszerv és mint az érzékelés kódolhatóságának tükre, kollektív önmagát hitelesíti az Isten szimbólumban és ettől eredeztetve 'létből' való származásán kívül önmaga kivételes helyzetének betudott öntudatát, ami azt a külön 'értéket' jelöli, amely a tudat-forma egyedi misztériumát a végtelennel igyekszik összekapcsolni - így a belülről vetített képben, Isten a konkrét végtelent szimbolizálja, melynek nem kell logikusnak lennie, épp annyira nem, mint ahogy a logikának sem kell követnie érzelmi részrehajlásokat - a belső kivetített kép ill. analóg identitási késztetés, mely egyféle tükörképként funkcionál a 'rész-egész' én-identitások érzelmi természetében
A létezés 'egésze' mint végtelen, Isten nélkül elérhetetlen a logika számára és valószínűleg soha nem is ébredhet öntudatra, mert a végesek végtelen mozgása teszi ki minden dimenzióját, így az Isten-hit-gondolat fúziós képzetében, mint egy 'valami', konkréttá válhat a vizuális memória számára - a megismerő pszichéjének lenyomatában, projekcióban oldva, a (hit-tudat) "kettős" identitású természetét
A végtelenné való válás vágya adott, így nem önmagát akarja elsődlegesen megismerni mint 'halandót' és ami csak parányi része a létnek, hanem a végesek memória idejüktől független időket és memóriákat amelyek mindenre emlékeznek és racionálisan, az istenhittel stimulálva valamilyen testetlen formátlan amorf eszenciális jellegükbe kódolva hordanák a végső bölcsességet, ami a végtelent mérhetővé tenné a végesek egyéni és szükségszerű okainak "szubjektív" jellegétől mentesen, de azok számára
- a tudat leminősíti más érzékszervi érzékelésének minden feltétlen reflexű ösztönös viszonyát a szubjektív kategóriájával és a létezés "megismerésére" egyedülien kivételesnek tartott feltételes reflexeit, "megbízható független" érzékszervként ellen-Isteníti, amivel újra csak túl lépne saját fajának biológiai idején, azok érzékszerveinek "szűk" tartományán és az attól független feltételezett elrendező elvben ismerné meg a véges létezők "kívülről" 'értelemmel' irányított összefüggő természetét, ami által Isten gyermekeként (faji öntudat szimbolikus identitásával) mégis csak végtelenné tehetné önmaga formáját.
Ebben a megismerésre való vágyban a decentrikusan "anarchikus" relativitás is feltétlen központi értéknek tudna alárendelődni és végre fix helyére tenné a viszonylagosságok " többértelmű értéktelenségeit " ami után nem csak formálhatnánk a valóságot hanem teremthetnénk is, mint ahogy 'Jó öreg Atyánk' teszi - és ez által mégse kéne neki se "kockajátékosnak" lennie.
- a feltétlen reflexű érzékek számára nincs 'külső központi' irányítás, - az összetevők élik saját öntörvényű motivált belső természetüket polaritásokban osztódva, aminek tapasztalati konzekvenciái, csak innen eredően tárulhat fel önmaga számára, a saját érzékszervekhez tartozó "jó és rossz" empirikus tapasztalatában, - a "kívülről" jövő szabályozási meghatározók (lokál-tér viszonyok), AZONOS természetének viszonyában
.
Az ezen az alapon szerveződő kollektív egységek, így saját belső természetük alapvető meghatározásának tekintetében, - érzelmi dominanciával, majd normatív szabályozással közelítik meg önismereti vonatkozásukat, a tudat logikai és hitviláguk illogikája által, ellentmondásukat ütköztetésekkel kompenzálva mely révén tanulják saját természetük megélésének módozatait, ugyanabban a formában, - ami az anyaállat és utódja viszonyát jellemzi, az utód "önállóvá" válásáig.
(az Isten, mint "absztrakt Mama", a létezés fel nem ismert olyan anyaállat-képzete az "utód faj" részéről, aki fizikai létének önmagára eszmélése után azonnal keresi "eredetét" és ha nem találja közvetlen környezetében akkor a legközelebb lévő lehetséges megoldással azonosulva próbálja megélni identitásának első lépéseit - analógiában a gyerekkori pszichével, ahol az első mozgás és táplálék tapasztalatában, a 'mindenható irányító' kívülről elrendező léte adja az élethez szükséges feltételeket.) -
(az emlősvilágban jól megfigyelhető, hogy egy rongybábu, vagy egy genetikailag különböző más faji forma is képes érzelmi késztetések kivetüléseinek a szerepkörét betölteni)
A tudatok és hitek különböző irányultságú igényének belső "logikái" - szintézisek hiányában, vagy az érzelmi, vagy a tudati késztetés hierarchizáló dominanciáját gerjesztik, valamelyik irányába gátlást létrehozva, mely az összes érzékeket szintetizáló képességének kifejlődésével együtt járó szükségszerű aránytalanságokat jellemzi, (*) és ami az egyedfejlődést leszámítva,- archetipikus attitűd is lehet, (egy faji egység 'áttételes' idejű magatartása, viselkedése, ami nem a konkrét "jelenidő" mechanikai determinációjára érzékeny elsődlegesen -- a törzsfejlődés "szociológiai" aspektusa is lehet ) - mert a polaritások általános természetében, maguk a fajok vagy faji egységek is képezhetnek polaritást összetevő elemet. (bármelyik töltésű poláris pontot)
A valóság mint polaritások és szintézisei - (szimbiózisok) - mozgásaiban - saját genetikai időszakaszaikban megélt időállapotuk mellett, - olyan átfogóbb szintézishez kapcsolódó más 'fizikai' idők is hozhatnak létre késztetéseket, amiket az egyéni és a kollektív érzelmi dimenzióban is csak szükségképpen tudattalanul élhetünk meg, - a "valóság" jelenlétének" nem konkrét, áttételes érzetében - a bennünk lévő "egész lét" lenyomataként.
A létezés történetének általános meghatározásához - (amit az "egész" lét képzetéből eredő faji identitás késztetésünk, nem a saját érzelmi történetéből származtat ,) - a genetikai össz-idők viszonylatának és ahhoz kapcsolódó jellemző időszakaszainak értelmezése adhat alapot, ami egy relatív faj születésének, kifejlődésének, fejlettségének majd elbomlásának időállapotait jelentik, amit bármilyen "véges természetűnek" felfogott forma-jelenségre vonatkoztatva is érvényesnek tekinthetünk
II.
A személyi pszichében nem csak az érzelem vagy a tudat egymáshoz képesti uralkodó dominanciája hoz létre "aránytalanságot", - saját dimenzióin belüli dogmák, az identitásuk változhatóságának ellenakaratában, a jelen formát szeretnék halhatatlannak látni, ebben az ösztön ideában kifejezve a végtelen logikus és illogikus természetes többértelmüségét
Az érzelmek, értékek változásainak időbeni értelmezéséhez, mindig a megélt múlt értékei adnak viszonylatot, és teszik a változás értelmezését fix alaphelyzetbe, - mely memória reflexeket semmi "nem köt" a kollektív empirikus identitás jelenéhez, - csak maga a szabályok követendő viselkedésmintáihoz való igazodás - és az ebben létező egyéni identitás, a 'pillanat' gyakorlatában, a "különbözőség" ezerféle egyéni azonosulási lehetőségében, azt egyértelműnek, egyfélének előírtan kell hogy megélje, - a környezet vagy önmaga változásait érzékelve, mégis azt elfojtva a normák miatt, - de belülről az intim szféráiban mégis reformálja - (pszichikai labilitást hozó tudattalan mentális "bűn" érzettel)
a tudati kollektív-identitás részéről, az ismeret normái, (tudomány, tananyag) - dominánsan a technikai fejlettséget segíti elő, ami a tárgyi változások konkrétumaiban nagyon látványosak, de nem lépnek túl az újabb eszköz fogalmán, ami mindig ugyanahhoz a célhoz jön és jöhet csak létre, - változtatva elérhetőségének viszonylatait, összetettségét.
(a legfrissebb technika-forma közvetítené a 'modern örömet'az 'ósdival' szemben)
- a "kollektív tudás" szintézisek, a technikai fejlettséghez viszonyított relatíven lassú kifejlődési folyamata, a belső tudati kvalitások közötti szélsőséges időtávolságot tartalmazzák magukban, ami nem csak népcsoportok vagy egyedek között létezik, hanem személyiségen belül is jelenlevő -
( - a NASA tudós aki párkapcsolatában szerelmi féltékenysége által túszdrámás helyzetekbe keveredett, vagy pl.- a fizika géniuszainak atavisztikus valláskövületei, amelyek komolyan is gátolhatják egy 'szabad' kérdésfeltevésben - és a forma-eszköz mikrokozmosz gigantikus tágulásainak szükségszerű dezintegrációs folyamata, amit a szakosodásokkal próbálnak kompenzálni az analógiák és szintézisek csökevényes fejletlensége miatt)
A logikai gondolkodás és a hitek érzelmi identitásának alapvető szükségletei, mint 'belső' késztetésű, de hálózat jellegű összetevők, minden dimenzióra kiterjedően és egyenlően meghatározzák az életfolyamatok mozgásának irányait - érzékelésük elsődlegesen időnagyságrendi rálátást kíván az időmemóriák analogikus meglátása által, mely az "azonosságok" közös gyökereiben fogja fel és oldaná a számtalan világnézetek és hitvilágok lokalizált helyzetükből eredeztetett lényegtudatát
zeneöröm
a hangrezgések egymás utánisága ("kis mennyiségek folyamata") összeadódik dallam értelmezésben, majd a dallamok folyamatában (mint memória kvantumok is) a zene fogalma is definiálódik, egy nagyobb időáttételben
itt az információ hagyományos értelmezése, lényegi aspektussal tágítható, mert a zene-info az 'együtt-rezgés' fizikai jellegén kívül, közvetlenül transzformálja az érzések dimenzionálhatóságának lehetőségét (harmóniát) - ez nem egy újabb eszköz lesz valaminek az eléréséhez, (nem általános információ) - hanem mint 'célinformáció' az "önmagában lévőség" hétköznapi transzcendenciájaként, egyszerű örömként élhető meg, független attól hogy mennyire összetett fiziológiai érzékszervek vesznek részt a folyamatban -
vagyis több olyan szerv is részt vehet benne, aminek funkcionalitása, egyenként nem ez irányban predesztinált, - mégis a különböző funkcionalitású tényezők ebben az irracionális hálózati együttműködésben (relatív én) - valósít meg egy szimbiózis szempontból analógnak tekinthető viszonyt, ami a 'pszichés' motiváltságok természetét is sejteti - az öröm, mint materializált virtuálisság irracionalítását , ahol különböző "részek" (egok) kapcsolatában az információ spontán szintézise közvetlenül tapasztalható.
(- az eszköz és cél viszonylatában, ha a célra irányultság információja közvetett pályára van kényszerítve, akkor dominálhat az eszköz szerepe, amiben szintén megőrzi mozgás orientáltságának abszolút jellegét, de ami így elveszíti az érzékszervileg individuális kontrollját és az ebből kiteljesedhető pszichikai 'egész' érzetét )
