Mentálhigi-füzetek 4
kisértet
- a létezés 'egésze" mint központi idea, önmagán 'belül' mozog és önnön 'végtelen idején' belül - (nem tart sehonnan sehová - nem teremtődik, csak formálódik - nem fejlődik, csak változik) - a véges memóriák minőségei nem 'kapcsolhatóak' még tovább, - nem adódnak össze, csak formaváltozásuk képzete - maga a képzet is evidensen materiális jelenség, csak épp nincs hozzá plusz téridő értelmezési lehetőség, - az érzést amit ad, az már működő felhasználás -
a képzet kapcsolata az elképzelttel, maga az idea valósága ami visszahatva továbbgenerálja - formaideák szerveződő jelensége
a határozatlansági relációval sejthető, a behatárolhatatlanul formálódó ideák olyan folyamatos 'áramlása' aminek materiális jellemzői bármilyen változó dimenziót felvehetnek, (miközben mi még mindig sárgának látnánk a fekete rigót, kiderül, hogy zöld is lehet vagy színtelen, plusz már nem is rigó
kizárólagosan) - (a tér-idő fizikai képzet, mint tudati kvalitás és mint tükör, egy speciális érzékszervi szelekció, - a 'legpontosabb' műszerek is ehhez vannak adaptálva - abszolútnak hitelesítése az 'objektívitással' vagy azonossá tétele a végtelen konkrét teljes fizikai érzékelésére és megmérésére, - azaz idea, aminek elképzelésben megvalósult képe után, logikailag már el is könyvelhetjük, hogy megtaláltuk a végtelen kezdetét, végét és központi lényegét
levelek - levéltöredékek
Érezhető az anarchia szabadsága, tudati és érzelmi Bábeli zűrzavara első benyomásként, ami a hozzászólások kapcsán kitüremkedik - aztán meg szétfeszíti az eredetileg irodalmi profil kereteit, ha ebből zenét komponálnék, biztos hogy egy szórakoztatóan nyugtalanító kamara kortárs kakofónia őrült disszonanciája lenne a főmotívuma - a kérdés, - hogy a saját érzések vélemények kényszeres kiöklendezésén túl, vajon lehetséges e valamilyen szintézise az érzéseknek, vagy önfeledten adjuk át magunkat a freejazz romantikus nihiljének - mindkét állapot örömet okozhat és talán nem is kell aggódnunk hogy nem az egyéni elképzelések formálják a kor szellemi iránylatait, hanem sokkal inkább az entropikus folyamok áramlatok nyers fizikája, ami a tömeg-energia jegyében összesodorja a sorsok pillanatnyi konstellációit - derüs csörgedezéseket és szelíden lágy hátszelet mindenkinek
- Mirac Birdmilk ~ "katapultba"
> Szatorinak
a nyelv egy érdekes játék is egyben és ha tükörképeit meglátja, egyszerre érzi azonosnak és különbözőnek, így játszásiból sok szemszögből nézegetheti magát
- a picit irritáló csupán az, ha egy valamit tekinthetünk csak helyesnek és tökéletesnek - erről az alapról ezidáig általában nem a 'béke' tapasztalatai születtek meg a történések dominanciájaként - ha az általad említett "középutat" betudhatjuk szintézisnek, akkor a régi polaritások meghaladottak lesznek az érzékelési összkondíciók kiteljesedettségében, ami a tudatnál, a kódolhatóság általános természetének a felismerésében rejlik, ez azonban ennek az érzékelési konstellációnak a téridő függő sajátja marad, a forma végtelen tükreként - a forma nélküli független 'abszolút' érzékelés, úgy gondolom már nem logikai kategória, hanem a hit dimenziója, ami önmaga belső érzetének irracionális természetében, a logikailag nem létező semmi képzetében is megjelenhet 'valamiként' - belső érzetét kivetítve - ha a tudatot is érzékszervnek vesszük akkor viszont a folyamatos mozgásban levő polaritások rá is jellemzőek, ami újra csak a véges létezők genetikailag jól behatárolható viszonylatait mutatják - sejthető hogy a logika (mint ráció) és az illogika (mint hit, érzés, érzelem) szintézisében a tudat egysége, (mint relatív én) jelenik meg, aminek mindkét identitás "szükségleteit" ki kell elégítenie a jó közérzetéhez - (identitásának szükségszerű stabilitásához, mindig az egyértelműség igényében kell szelektálnia a többértelműt, vagyis felhasználói balanszmozgása helyzetében hierarchizál) - javaslatom egy frissen fürdetett tágítható romantikus ontológia játékára irányul , amiben mindenki jól ellehet a végtelen történeti kövületek súlyként nyomasztó háttere nélkül is
egy emil nekem Mörderlintől (vermis imperator) :
"Ugyan, ugyan" - mondja a haldokló Hódennek Yossarian a meglékelt repülő cethal gyomrában, mely propellerekkel igyekszik a végtelen és a tovább messzi partjaira önnön rossz természetének cellafalairól szüntelenül visszaverődve. Ugyan, ugyan, mondom én is, oda se neki, kicsit élünk, aztán meg kicsit meghalunk, s miért is ne mondhatnánk közte ezt-azt, félig sem komolyan gondolva magunkat, félig sem azzal a komolysággal, ami félig sem telik tőlünk, panszos, "félig üres a pohár" felütéssel? Panaszosnak áll a világ. "Kérj és megadatik." Namármost, én hiába kértem azt a háromszögűt, hogy ne ültessen mindannyiszor seggre, valahányszor a világ ténylegességeit tapogatnám, elmaszatolódott misztériumait latolgatnám. Már az oviban is szék volt a jelem. Mindig is utáltam írni. Izgalomba hoz. Izzad a tenyerem. Gyakran kell vizelnem. Megbarázdálja a homlokomat, ami egyébként is seggig ér. Márpedig part nélkül a nyugtalanság hullámai messzire hatolnak helyüktől és otthonuktól. Sámson ereje elhagyott, III. Richárd én vagyok. "Plot. It builds character" - ahogy a pólófelirat mondja. Ármánnyal él az író. A nyelv meg az a terület, amit meg kell hódítani, leigázni, máskülönben egy leszel a nincstelenül szétkergethető szómívesek közül. Író akarsz lenni? Legyél eredetieskedő lingvisztádor. Akkor majd idéznek és félreértenek, te meg a tükörben elpróbálod osztott szerepedet. Felrúgni azt a széket. Az volna a jó. Néha meg is taposom. A széknek is meg nekem is az erdő mélyén lenne a helyünk. Én szőrösebb lennék, ő meg természetesebben viselkedne. De csak egymásra vagyunk utalva itt, a Terror Háza mellett. Ez is milyen már? Az ember nem szabadulhat a szimbólumaitól. És akkor érkezik jobbról Teofil Moevkje kétéltű filokopterén, érezhetően jó kedéllyel. Azt mondja, mentálhigi. Én is azt mondom. Csak mást értek alatta. Higi. Higgalom. Nyugalom. Felháborítóan anti-értelmiségi vagyok.
Nos hát, kedves Teo, üdvözöllek a mentálhigi sötétebbik oldaláról. Köszönöm leveledet, ajánlásodat, s egyáltalán a megkeresésedet. Ennek kapcsán ismét eszembe is ötlött örök dilemmám a keresők és bevonzók talányáról. Szeretnék mindkét állapotban teljesíteni, ám a keresésre én sajnálatos módon alkalmatlan vagyok. A dolgok engem megtalálnak. Magam sem tudom, melyik a nagyobb kaland. De ha már megtaláltál, én örülök neked. Sőt, bizalommal is vagyok irántad, egyrészt idealizmusomból kifolyólag, másrészt mert az én szavaimmal meglehetősen körülményes volna bárkinek is visszaélnie, így aztán megosztom veled blogtárnáim nyersérceit is: vermisimperator a jelige. Javaslom továbbá, hogy a sokféle higit összekötendő, a kölcsönös érdeklődés jegyében költsünk el alkalomadtán egy korsó sört.
Üdvözlettel,
a barátságos Mörderlin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése